Elég sok mosószert kellett felhasználni Párizsban, de végül sikerült célba érni. Az Internél viszont ezt a meccset egy ideig nem mossák le magukról.

📌 A topligák egyik legidősebb keretével rendelkező Inter, valamint a végül a BL-döntők történetének legfiatalabb kezdőcsapatát kiállító Paris Saint-Germain összecsapása nem csak a korkülönbség, hanem a két csapat játékhoz való hozzáállása, illetve a két edző precizitása és intenzív személyisége miatt is rendkívül izgalmasnak tűnt előzetesen. Ehelyett kaptunk egy bemutatómeccset, amelyen a PSG a saját erősségeit tökéletesen érvényesíteni tudta a szezon végére elfogyó Interrel szemben. Mi miatt vált végül ennyire egyoldalúvá a mérkőzés? Nem tudott, vagy nem is volt lehetősége Simone Inzaghinak érdemben reagálnia a csapata kivégzésére? Mit érezhetett Kylian Mbappé, miközben Ousmane Dembélé felszántotta a müncheni pályát? Valóban Luis Enrique csapata játszotta a legjobb futballt ebben a szezonban? Ez a döntő a felszabadult támadófoci diadala volt, vagy a sikeres sportmosás tökéletes példája?

📌 Elmaradt a meglepetés, érvényesült a papírforma. A Chelsea a Konferencia Liga legnagyobb esélyeseként végül első ránézésre simán, 4-1-re verte a Real Betist a döntőben, de a végeredmény nagyobbat nem is hazudhatna a mérkőzés alakulásáról. Enzo Maresca csapata ugyan a végén tényleg bedarálta az ellenfelét, de főleg az első félidőben a spanyolok labdával és labda nélkül is igencsak sok gondot okoztak, és még a vezetést is megszerezték. Pontosan mi volt az, amivel Manuel Pellegrini együttese meg tudta fogni a Kékeket az első 45 percben? Miért nem működtek a Chelsea labdakihozatalai, és mi hozta el a fordulópontot a második félidőben? Összességében pedig mit jelent ez a trófea Marescának és a csapatának?