Extra image

A tartalom megtekintéséhez

regisztrálj:
vagy lépj be:

S05EX40 | MAN.UNITED - Hova nem kell igazolni?

A Manchester United szezonjával kapcsolatban a legjobb hír, hogy vége van. Az igazi meló viszont csak most kezdődik...

A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.

 

Téma:

 

📌 ”Az első három meccsemen kétszer nyertünk és egy döntetlent játszottunk. Ezután azt mondtam, hogy vihar közeleg. Ma, egy katasztrofális szezon után viszont azt mondom, készüljetek a szebb napokra.” - így búcsúzott a szezon utolsó mérkőzése után a Manchester United szurkolóitól Rúben Amorim, immár annak a tudatában, hogy a következő szezonban is ő lesz a csapat vezetőedzője. A klub végül a 15. helyen zárt a Premier League-ben, és az elveszített EL-döntő miatt egyetlen európai kupában sem indulhat a következő szezonban. Ez pedig jelentősen befolyásolja, hogy milyen átalakításokat lehet végrehajtani a keretben, márpedig erre hatalmas szükség van, ha továbbra is az Amorim-féle foci megvalósítása a cél. Mire lenne szüksége ezen a nyáron a Manchester Unitednek, és mit engedhetnek meg maguknak ebből? Kiken kellene, és kiken lehet egyáltalán túladni a folyamat megsegítése érdekében? Tényleg jönnek a szebb napok, vagy nem jön be az edzőre feltett all in?