Extra image

A tartalom megtekintéséhez

regisztrálj:
vagy lépj be:

S05EX18 | MAN. UNITED - Tudta, csak nem sejtette

Vita a 3-4-3 előnyeiről és hátrányairól, játékosprofilok elemzése rendszerbe illesztve és egy kis vállalhatatlanság. Pure Leak, kösz United! 🥰

Témák:

📌 “Persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem.” - mondhatná Rúben Amorim a Manchester Unitednél eltöltött első pár hete után azzal kapcsolatban, hogy mekkora feladatokkal kell szembenéznie. A portugál edzővel a Vörös Ördögök eddig öt mérkőzést játszottak le minden sorozatot figyelembe véve, amelyből kettőt megnyertek, egy döntetlent játszottak, kétszer pedig vereséget szenvedtek. Ez még mindig nem akkora minta, hogy igazán komoly következtetéseket le lehessen vonni, de máris nagyon sokat megtanultunk Amorim hozzáállásáról a kerethez, az általa preferált játékrendszer előnyeiről és hátrányairól, illetve a rendelkezésre álló játékosok alkalmasságáról, illetve hozzáadott értékéről. Ezeket a tanulságokat mi pedig meg is osztjuk veletek, hiszen fizettetek érte!