Extra image

A tartalom megtekintéséhez

regisztrálj:
vagy lépj be:

S05EX25 | MAN. UNITED - Pénzügyi tudatosság kezdőknek

Végül egyik fiatal reménységet sem kellett eladni, de továbbra is csak azt tudjuk mondani, hogy a következő évek fájni fognak. Nagyon.

Témák:

📌 A Manchester Unitednek végül sikerült két játékost is szerződtetnie januárban, de nem véletlen, hogy a hírek elsősorban a lehetséges távozókról szóltak. A Vörös Ördögök ugyanis jelenleg nem dúskálnak a készpénzben, hiába termelik a futballklubok között továbbra is a világon a 4. legtöbb bevételt a Deloitte Money League legfrissebb jelentése szerint. Az elmúlt években ugyanis a bevételek mellett a kiadásokat és tartozásokat is szépen termelték, ami miatt mostanra nehézséget jelent megfelelni a Premier League pénzügyi szabályozásának is. Hogyan sikerült eljutnia idáig a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb klubjának, és miként lehet kikecmeregni ebből a slamasztikából? (03:01)

📌 A Manchester United a legutóbbi bajnoki fordulóban ismét vereséget szenvedett hazai pályán, aminek ebben a szezonban már egyre kevesebb a hírértéke. Az viszont jóval beszédesebb, hogy Rúben Amorim úgy döntött, a középcsatár pozícióban ezúttal Kobbie Mainoo-nak szavaz bizalmat, miközben a nem kevés pénzért szerződtetett Rasmus Höjlund és Joshua Zirkzee is ott figyelt a kispadon. De mi a baj a két center eddigi teljesítményével, és miért láthatta Amorim a megoldást egy olyan játékosban, aki eddig jóval közelebb játszott a saját kapujához? (47:46)