S04E40 | Erik és a Kristály Palota átka
Foghíjas podkaszt, mert Gabit körözik, és kiskapuk helyett ezúttal Moszkváig szökött, tehát meghalt. Vagy csak nem akarta újabb 1 órában hallgatni, hogy miért rossz a United, és miket hazudik Ten Hag. 🤷♂️
07:49 - rovatlopók.
25:59 - 🔥🔥🔥
Tájmsztemp:
📌 Nem gondoltuk volna, hogy ezen a héten a Crystal Palace és a Manchester United mérkőzése szolgáltatja majd a műsorunk főtémáját, de az a helyzet, hogy ezen két csapat esetében bőven van miről beszélni. A londoniak a United 4-0-s kiütésével folytatták elképesztően jó szereplésüket a szezon közben kinevezett Oliver Glasnerrel a kispadon, miközben a másik oldalon Erik Ten Hag nemrég még éppen Gary Neville-nek próbálta magyarázni a bizonyítványt, nem túl nagy sikerrel. Na de mégis mitől ennyire jó mostanában a Crystal Palace, és van-e még bármi újdonság amit el lehet mondani a Manchester Unitedről? (33:53)
📌 Azzal nehezen lehet vitába szállni, hogy a Premier League idei újoncai nem emelték meg túlságosan a bajnokság színvonalát, és ennek megfelelően valószínűleg mindháromtól búcsút is veszünk a szezon végén. Azt pedig már tudjuk, hogy a következő szezonban immár biztos feljutóként a régi ismerős Leicester City-t, illetve a két év alatt két osztályt is ugró Ipswich Townt köszönthetjük majd a legjobbak között. Kell-e tőlük többet várnunk, mint a tavalyi feljutóktól, és pontosan milyen játékot várhatunk Enzo Maresca és Kieran McKenna csapataitól? (01:54:22)
📌 Nem fogjátok elhinni, pedig igaz: a 2024-ben a begyűjtött pontok alapján a Chelsea a bajnokság ötödik legjobb csapata, mindössze egyetlen egységgel lemaradva a Newcastle mögött, ráadásul az Aston Villa elleni második félidő óta mutatott játékban is több mint ígéretes dolgokat láthattunk Mauricio Pochettino együttesétől. De mégis milyen változtatásokkal sikerült ezt elérnie az argentin mesternek, és miért kellett erre egészen idáig várni? Tényleg a 100 milliós Enzo Fernandez a csapat kerékkőtője, aki nélkül sokkal jobban megy a játék? (02:29:23)