S06EX02 | Edzői szemmel a Premier League edzői - KÜLÖNKIADÁS
Már Ten Hag is megmondta, hogy az edző nem varázsló, de akkor micsoda? Talán jobb, ha ezt egy edző mondja meg helyettünk.
A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.
Téma:
📌 Bár javában zajlik a klubvilágbajnokság és pörögnek az átigazolások, mi egy kicsit még visszatekintünk a Premier League 24/25-ös szezonjára, méghozzá egy meghívott vendég segítségével. Preisinger Sándor pályafutása során felnőtt szinten dolgozott vezetőedzőként és stábtagként is, a magyar utánpótlás válogatottat pedig annak idején U17-es világbajnokságra vezette ki. Így hozzánk képest egy kicsit más nézőpontból tudja megvizsgálni, hogy mi is egy edző valódi hozzáadott értéke egy csapat teljesítményéhez, hogy mikor kell alkalmazkodni, és mikor kell ragaszkodni az elképzelésekhez. Ennek mentén vizsgáltuk meg együtt például Slot, Amorim, Postecoglou vagy éppen Guardiola teljesítményét, de sok egyéb mellett azt is megbeszéltük, hogy feljutást követően kell-e egyből edzőt váltania az újonc csapatoknak.