Extra image

A tartalom megtekintéséhez

regisztrálj:
vagy lépj be:

S04EX21 | CHELSEA - Ebből jövőre nem lesz Európa

De az eddigi jelek szerint még az is lehet, hogy ehhez a kerethez nem a megfelelő menedzser ül éppen a kispadon. És kezdenek gyanúsan hasonlítani a londoni történések arra, ami zajlik egy ideje a Manchester Unitednél. Boldog Karácsonyt! 🎄☃️

Tájmsztemp:

📌 A futball örök igazsága: az edzőt a legkönnyebb meneszteni. Ebből következőleg: az edzőt a legkönnyebb vádolni és felelősségre vonni. Mauricio Pochettino ráadásul egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát: hiába karattyolja velünk most már szinte minden Chelsea-szurkoló, hogy Enzo Fernández és Moisés Caicedo rossz szerepkörben játszik, hogy a védelem összetétele szinte érthetetlen, az argentin nem tántorít a furcsa kiválasztási elveitől. Ez pedig lévén, hogy az eredmények csak ímmel-ámmal jönnek, nagyon kevés kezd lenni. Ahogyan arról az ország kedvenc Szabó Pétere is írt twitteren nemrég: az a minimum elvárás egy trénerrel szemben, hogy a játékosokat az erényeiknek megfelelő kihívások elé állítsa, Poch pedig ebben a tekintetben most már notóriusan, hónapok óta megbukik. Csakhogy a Chelsea-nél ettől függetlenül is joggal adódik a kérdés: vajon mindez tényleg Mauricio Pochettino felelőssége? (03:23)

📌 Conor Gallagher egyike azon játékosoknak, akik a futballról alkotott közbeszéd általános megosztottságánál is nagyobb mértékben képes egymásnak ugrasztani embereket. Egyesek rajonganak érte és kulcsfigurának tartják őt a nagy egész működése szempontjából, míg mások fejvesztve rohangáló potyautasnak látják csupán. Egyetlen egy dolog biztos: a Chelsea vezetősége leginkább egy jókora + jelnek látja őt a könyvelésben, így azt követően, hogy nyáron is felmerült az értékesítése, télen eladhatják őt. Mennyire fontos valójában az ő szerepe? És meddig folytathatja ugyanazt az átigazolási politikát a Chelsea? (34:56)