S04EX30 | ARSENAL - Szeressük együtt Havertzet!
Muszáj, mert Arteta is nagyon szereti. Meg Peet is. Gabinak meg barátja. Bencének sincs semmi baja vele. Apu? Hát őt már győzködni kellett. 😎
Tájmsztemp:
📌 A szezon első meccsén a Nottingham Forest ellen az Arsenal egy azóta alaptervként nem látott 3-4-3-as gyémánt alakzatú középpályával kezdett, és Arteta céljai között az is szerepelt az idény elején, hogy a csapata játékát kiszámíthatatlanabbá tegye az ellenfelek számára. Ezt a tervet a sérülések jelentősen átírták, és az idény jelentős részében az Ágyúsok az előző szezonhoz hasonló mintázatokat alkalmaztak a labdával. Az utóbbi időszakban viszont már láttuk feltűnni többek között Havertzet és Odegaardot dupla tízesben csatár nélkül, Ben White-ot befelé mozgó szélsővédőként, Declan Rice-t Jorginho párjaként, vagy épp előretolt nyolcasként. Mennyire játszott fontos szerepet az Arsenal utóbbi hetekben látott menetelésében a különböző variációk feltűnése, és mit miért alkalmaz adott esetekben Arteta? (03:57)
📌 Az Arsenal hiába lövi az utóbbi hetekben zsákszámra a gólokat a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában az FC Porto ellen gyakorlatilag nem sikerült akcióból helyzeteket kialakítaniuk. Az előző szezon kezdete óta ezen a meccsen produkált a legalacsonyabb várható gól mutatót bünteték nélkül, és 0 alkalommal passzolták a labdát a tizenhatoson belülre. Sergio Conceicao valódi masterclasst mutatott be védekezésből, de pontosan mi az, amivel ennyire meg lehet fogni jelenleg az Arsenalt? (34:36)